2009. január 30., péntek

építészet 3: Nowa Huta

Az a tény, hogy a krakkói óvárosban könnyebb olcsó sört inni, mint az alternatív művésznegyed Kazimierzben, azt jelzi, hogy a zsidóváros felett bizony csúnyán eljárt a trendi hőskor, és friss újdonságból a szokásos turistaügymenet részévé vált. De sebaj, ugyanis pár éve a legkúlabb látványosságnak már úgyis az egykori kommunista mintaváros, Nowa Huta számít.



Nowa Huta a szó szoros értelmében mintaváros ugyanis. A szomszédos vasművek dolgozóinak lakhelye először önálló városnak lett megálmodva, a burzsoá Krakkó ellensúlyaként, utóbb csupán önálló városrész lett belőle. Tiszta területre (pontosabban: a földdel egyenlővé tett Mogila falu és kiváló termőföld helyére) épült és meg kívánta valósítani az ideális város eszményét. Az alaprajz szigorú zártsága és szimmetriája barokk kerteket és a római Szent Péter teret idézi, a beépítés pedig olyan kis közösségeket igyekezett kialakítani, amelyek azon túl hogy minden felmerülő igényüket helyben kielégíthették (evés, ivás, művelődés -- templomot Nowa Hutára természetesen nem terveztek), hatékonyan figyelhették is egymást. Mivel az építőknek nem kellet meglévő városszerkezethez igazodniuk, tágas és zöld utcákat húztak, ami miatt Huta a mai napig Krakkó legzöldebb területe: a nyári kánikula itt a legelviselhetőbb egész Krakkóban. A nagyszabású terveknek természetesen csak egy része valósult meg, a moszkvai Lomonoszov egyetemet vagy a varsói kultúrpalotát idéző pártház vagy a szálloda már nem készült el.

Az épületek természetesen szocialista-realista stílusban épültek, és ma egyre többet hallani arról, hogy nem csupán jó minőségűek, de bizonyos esztétikai értéket is hordoznak, csupán ki kéne festeni a homlokzatokat... a homlokzatokról még annyit, hogy amellett, hogy állítólag géppuskafészkek is el vannak rejtve mögöttük, számtalan építészeti stílus elemeit felhasználva játékos stílusparádét mutatnak be: reneszánsz, barokk, ókori és még lengyel népi megoldásokat is látunk, persze csak ha jól kinyitjuk a szemünket -- mert végső soron persze szocreál erődépítészetről van szó.

A lakónegyed és az acélművel építését a későbbi lakók és dolgozók végezték (ajánlott: Andrzej Wajda: A márványember c. filmje); Szocialista mintaemberként Nowa Hután lakni egyszerre volt kiváltságos és lenézett dolog; a mintaváros pedig a kilencevenes évekre szépen elszlömösödött, és a város egyik rossz hírű negyedévé vált. Csakhogy a vasművek tönkrementek, a kommunisták eltűntek, és a város újból kezdte feldedezni a kerületet, főleg az olcsó lakások és kellemes környezet miatt. Mert ugyan a Huta helyén álló falvakat ledózerolták, de maradt még a környéken jócskán erdő, tó, faházikós falu és gótikus kolostor. Pár lelkes aktivista elkezdte újra felépíteni a telep imázsát: plakátpályázat, színházi előadás, szoborpályázat; aminek meg is lett az eredménye. Az épületek jó részét védetté nyilvánították, a városi múzeum pedig megnyitotta Nowa Hutai részlegét. Jellemző a negyed új filozófiájára, hogy a várakozásokkal ellentétben a múzeum nem a kommunista múlttal foglalkozik, hanem az azt megelőző 1000 év történetével -- de persze a szocreál várostervezés és Nowa Hutai hadiállapot iránt érdeklődők is találnak kedvükre való anyagot. Az egyébként egyszerű múzeumban érdemes beszédbe elegyedni a dolgozókkal, az igazán izgalmas dolgokat tőlük lehet megtudni. Például azt, hogy a főutca díszéül szolgáló óriási Lenin szobrot a rendszerváltást követően egy svéd milliomos megvette, aztán füves cigit tett a szájába, kifúrta a fülét és berakta a házi vidámparkjába...

Huta tehát nagy reményekkel tekint a jövő felé, de jó ideig még a kommunizmus lehelletét is érezhetjük -- mindenképpen érdemes kipróbálni valamelyik eszpresszót vagy tejbárt és megcsodálni a korhű enteriőröket. Turistahadak még nincsenek, de a leleményes idegenvezetők már szerveznek ide is túrát, természetesen trabanton. Még 10-15 év, és jöhetnek a hetvenes évek lakótelepei is!







Nincsenek megjegyzések: